Jelenlét (2)

"Az elme nem ismerheti meg a fát..."

Csodálatos egybeesés esett meg ismét. Megtalált a téma egy csatornán keresztül, így alkalmam nyílik a szakrális test felébresztésének témakörével behatóbban foglalkozni, és egy napra rá pedig egy másik csatornán érkezett ez a videó. Hihetetlen, de bár egészen eltérő az előadásmód, a kettő lényege az én olvasatomban egy és ugyanaz.

És persze, hogy nem is én lennék, ha nem akarnám azonnal kipróbálni, és nem kezdtem volna azonnal örülni annak, hogy mindig eszembe juttatják a lényeget... Szeretek dolgozni ezzel, jólesik legalább próbálkozni, belegondolni, hogy hogyan ne gondolkozzam... Sokat tanulok általa.

Amikor első alkalommal megláttam Eckhart Tolle egyik videóját, őszintén szólva, a személye nem tett rám meggyőző hatást, pedig amit mond, az tetszik és közel áll hozzám. 

De ez a videó, ahogy hallgatom a szavait, éppen az ellenkező végletbe vitt át. Érdekes, hogy társítom a fejemben róla lévő képpel, a hangja mégis kellemes a számomra, sőt kimondottan felemelő érzés hallgatni. Nem is beszélve persze a tartalomról. Szép ez a videó, a hang, a zene és a képek összhangja totálisan elérte a hatását nálam. 

Köszönet a fordítónak és a magyar nyelvű felirat elkészítőjének innen is!

Olvastam egyszer valahol, és mélyen megérintett a gondolat, hogy nem véletlenül születtünk éppen abba az eszmei-spirituális környezetbe, ahol élünk, és bár a rendszerek lényege ugyanaz, valójában nem is lehet teljesen nagyon távoli kultúrák alapját képező fogalmakra átváltani az életünket, hiszen a körülményeink továbbra is az eredetiek maradnak - hacsak el nem megyünk a távoli helyre, és ott próbáljuk meg ezt alkalmazni. Ennek fényében szemlélem és építem magamba azóta ezeket a dolgokat, mint például most ez a Zen-alapú bölcsességeket is tartalmazó értékes anyag.

Egy borús pillanatomban eszembe jutott, amit olvastam, és feltettem én is a kérdést magamnak: Mi hiányzik ebben a pillanatban? 

Amikor olvastam, igazából nem értettem, mit jelent az, hogy ez a kérdés az elme szintjéről nem igényel választ. De ahogy megtörtént, könnyek szöktek a szemembe, mert rájöttem, hogy semmi... Ebben a pillanatban semmi sem hiányzik... Vagyis a borongós gondolatok egyből elillantak, mert eszembe jutottak azok a dolgok, amikért mindennap hálát adok, még ha olyan egyszerűek is, mint például az, hogy van gyerekem, hogy van lakásom, hogy eddig még mindig ki tudtam fizetni a rezsit, hogy reggel a kelő nap fényére ébredek, hogy a házunk előtti park fáira visszatértek a dalos madarak. (Egyébként nem tudom, hol voltak egész nyáron, de tényleg nem hallottam őket hosszú ideig, most viszont megint itt boldogítanak:)

"A Zen egész lényege a pengevékonyságú mostban levésben rejlik; olyan végletesen, olyan teljesen jelen lenni, hogy semmilyen probléma, semmilyen szenvedés, semmi, ami nem az, aki esszenciálisan te vagy, ne legyen képes benned életben maradni. A mostban, az időnélküliségben minden problémád elillan. A szenvedéshez idő kell, az a mostban tehát nem létezhet.

A nagy Zen-mester, Rinzai, hogy elterelje tanítványai figyelmét az időről, gyakran fölemelte az ujját, és lassan megkérdezte: "Mi hiányzik ebben a pillanatban?" Ez egy rendkívüli erejű kérdés, ami az elme szintjéről nem igényel választ. Arra szolgál, hogy a figyelmedet mélyen a mostba vigye.

Hasonló kérdés a Zen-hagyományban a következő is: "Ha nem most, hát mikor?'"

A szufiknál a következő mondást találjuk: "a szufi a jelen idő fia". És Rumi, a nagy szufi költő és tanító kijelenti: "A múlt és a jövő fátyollal takarja el előlünk Istent; égesd el hát mindkettőt lángoló tűzzel!"

                                         "Az idő az, ami megakadályozza a fényt, 

                                          hogy elérhessen minket. 

                                          Nincs nagyobb akadály Isten és közöttünk, 

                                          mint az Idő."

(Eckhart Mester)

Az időtlen dimenzió egy másfajta tudást tesz lehetővé, olyant, amely nem "öli" meg a minden lényben és minden dologban élő lelket. Olyan tudást, amely nem rombolja le az élet szentségét és misztériumát, hanem mély szeretet és tiszteletet hordoz minden iránt, ami van. Olyan tudást, amelyről az elmének halvány fogalma sincs!

Az elme nem ismerheti meg a fát! Ő csak tényeket vagy információt tudhat meg a fáról. Az elmém nem ismerhet meg téged, csak címkéket, ítéleteket, tényeket és véleményeket tudhat meg rólad. 

Kizárólag a Lét ismer közvetlenül! 

Van helye az elmének és az elme tudásának is, a napról napra megélt gyakorlati világunkban. Ha azonban életed minden területét eluralja, a többi emberrel és a természettel való kapcsolatodat is beleértve, akkor szörnyű élősködővé válik, s ha kontroll nélkül marad, idővel akár a bolygó összes élőlényét is elpusztíthatja, sőt a gazdájával együtt végül önmagát is!

Rövid időre hirtelen megtapasztaltad, hogy az időtlenség miként változtathatja meg érzékelésedet. Ám egyetlen ilyen élmény még nem elegendő, bármilyen gyönyörű és mély is az. Amire szükség van, és amivel foglalkozunk, az a tudatosság tartós átváltása.

Így hát törd meg a jelen pillanat megtagadását és a jelen pillanatnak való ellenállást eredményező, régi sémát! Tedd szokásoddá, hogy elvonod figyelmedet a múltról és a jövőről, amikor csak nincs rájuk szükséged! Életed hétköznapjaiban is oly gyakran lépj ki az idődimenzióból, amilyen gyakran csak lehet!

Ha nehéznek találod, hogy direkt módon lépj be a mostba, akkor kezdd azzal, hogy megfigyeled elméd szokásos hajlamát, ahogy igyekszik elszökni a mostból. Azt tapasztalod majd, hogy a jövőt általában jobbnak vagy rosszabbnak képzeljük el, mint a jelent. Ha az elképzelt jövő jobb, mint a jelen, akkor az reményt és az elvárás kellemes érzetét nyújtja. Ha rosszabb, akkor szorongást kelt. Mindkettő illúzió!

Az önmegfigyelésen keresztül automatikusan egyre több jelenlét lép be az életedbe. Amint észreveszed, hogy nem vagy jelen, máris jelen vagy.

Valahányszor képes vagy megfigyelni az elmédet, már ki is léptél annak csapdájából. Ezzel egy új tényező jelent meg a színen, egy olyan faktor, amely már nem az elméhez tartozó: a tanúként őrködő jelenlét.

Ne értékeld és ne elemezd azt, amit megfigyelsz! Figyeld a gondolatod, érezd az érzést, figyeld meg a reakciót. Ne csinálj belőlük személyes problémát! A megfigyelt dolgok bármelyikénél erőteljesebb valamit fogsz így érezni: magát az elméd tartalma mögötti, nyugodt, megfigyelő jelenlétet, a csöndes figyelőt. 

Ha az adott helyzet erős érzelmi töltésű reakciót vált ki belőled, akkor különösen intenzív jelenlétre van szükséged: amikor például énképedet fenyegeti valami; amikor félelmet kiváltó kihívással kell szembenézned; amikor a "dolgok rosszra fordulnak" vagy amikor egy múltbeli, érzelmi gátlás kerül a felszínre. Ebben az esetben hajlamos vagy "tudattalanná" válni. A reakció vagy érzelem eluralkodik rajtad, azzá "válsz". Ebből cselekszel. Magyarázkodsz, hibáztatsz, támadsz, védekezel.

Csakhogy ez nem te vagy, ezt nem te teszed, hanem a reaktív minta, a szokásos túlélési üzemmódjában működő elméd!

Az elmével való azonosulás egyre több energiát juttat az elmének; az elme megfigyelése viszont energiát von el tőle. Az elmével való azonosulás több időt teremt; az elme megfigyelése az időtlenség dimenzióját nyitja meg. Az elmétől elvont energia alakul át jelenlétté. Amint megérzed, hogy mit jelent jelen lenni, attól kezdve sokkal könnyebbé válik egyszerűen úgy dönteni, hogy kilépsz az idő dimenziójából, amikor gyakorlati okok miatt éppen nincs szükséged az időre, és még mélyebben elmerülsz a mostba."