2010. október 24., vasárnap

Fokhagymatinktúra

Az alábbi receptet dr. Domján László orvos-akadémikus, agykontroll-oktató adja közre, dr. Hermann István közlése alapján. E meglepően hatékony gyógymódról Hermann István elmesélte, hogy édesapja tüdejét néhány éve azért nem merték megoperálni, mert az ultrahang- és röntgenvizsgálat tanúsága szerint olyan mértékű érelmeszesedése volt, hogy aortája gyakorlatilag törékeny „porceláncsővé” vált. A sebészek attól féltek, hogy a főverőér érintésekor az, menthetetlenül sérül, és a beteg elvérzik.
István hallott egy ősi receptről, amit az Unesco-expedíció talált néhány éve Kínában. Kipróbálta és édesapja aortája, orvosa ugyancsak nagy meglepetésére, teljesen mésztelenné vált, amint azt az ultrahang-vizsgálat egyértelműen jelezte! Orvosi szempontból ez egyszerűen döbbenetes! Mivel manapság a legtöbb halálesetet és számtalan, súlyos tünettel járó betegséget végső soron az érelmeszesedés okozza, ezért örömmel adjuk közre az egyszerű receptet.

Elkészítése: 33 dkg megtisztított fokhagymát fokhagymaprésben szétnyomunk, majd 10 napig áztatunk, 3 dl 96%-os gyógyszertárban, kapható alkoholban (lezárt üvegben). Közben naponta egyszer fellötyköljük, hogy a fokhagyma hatóanyagainak a kioldódását ezzel is segítsük. Ezt követően a pépet tiszta ruhán át, szűrjük üvegbe. A nyert folyadék, ragacsos fokhagymakivonat.

Adagolás: Mindig evés előtt kell meginni, kevés tejben, gyümölcslében vagy vízben elkeverve.
Az első öt nap alatt reggel-délben-este eggyel növelni kell mindig a cseppek számát, majd a következő öt napban egy-egy cseppel csökkenteni, míg a tizedik nap estéjén egy cseppet fogyasztunk el. A következő naptól pedig naponta három alkalommal 25-25 cseppet kell bevenni, míg az egész készítmény el nem fogy.

Adagolás
           reggel      délben    este
1. nap 1 csepp 2 csepp 3 csepp
2. nap 4 5 6
3. nap 7 8 9
4. nap 10 11 12
5. nap 13 14 15
6. nap 15 14 13
7. nap 12 11 10
8. nap 9 8 7
9. nap 6 5 4
10. nap 3 2 1
11. nap 25 25 25, és naponta 3x25 cseppel folytatni, míg a folyadék el nem fogy!

A kúra idején érdemes a szokásosnál több folyadékot fogyasztani. Állítólag 7 évig nem kell megismételni a kúrát.
Aki szükségét érzi, nyugodtan kipróbálhatja, hiszen veszélytelen (nincs semmilyen mellékhatása), természetes szerről van szó.


További hasznos tudnivalók a fokhagymáról
(forrás) 

A fokhagyma fogyasztásával sokat tehetünk az egészségünkért. Sokan ismerik az érelmeszesedést gátló és gyógyító, a vértisztító, vérnyomáscsökkentő és emésztést segítő hatását. Hazánkban is népszerű, termesztett, ősi konyhakerti- és gyógynövény. Erős szagú, gerezdes hagymáját használjuk fel ételeink ízesítésére. Nagy tápértékű, vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag.

A liliomfélék családjába tartozik. Számos gerezdből álló hagymáját papírszerű héj borítja. A levelei laposak, vékonyak. Elő- és Közép-Ázsiából származó, de ma már előfordul és termesztik Ázsiában, Közép- és Dél-Európában, Észak-Amerikában. A fokhagymaillat már a Kheopsz-piramis építési területét is belengedezte, mert az írások szerint az építőket extra fokhagymaadagokkal tartották jó erőben. Már tudták, hogy nem csak finom, de jó hatással van a testi kondíciókra is. Kitüntetett helye van a kínai és indiai gasztronómiában. Európában az olasz, francia és görög konyhára jellemző legjobban a fokhagyma használata.
Illóolaját hagymából nyerik ki vízgőzdesztillációval. Az illóolajtartalma 0,3%, ami azt jelenti, hogy 1 kg fokhagyma olaj előállításához 300 kg hagyma szükséges. Nagyon erős szaga van, szinte már fel sem ismerhető a hagyma illata benne. De ha valamilyen ételbe, salátába egy cseppet teszünk, akkor már előjön a jellegzetes fokhagyma illat és benne van minden gyógytulajdonsága.

A fokhagymát az epeproblémával küszködők nehezen emésztik meg. Nekik ajánlható használatra legjobban az illóolaj. A főzéshez használhatják úgy, hogy 1 dl étolajba tegyenek 10-20 cseppet, jól rázzák össze, az ételekbe tegyenek néhány evőkanállal. (Míg el nem fogy, lehetőleg hűvös, fénytől védett helyen tárolják.) Amit hosszabb ideig kell főzni, pl. egy pörköltet, abba az elkészülte előtt kevéssel keverjük bele. A fokhagyma kis mennyiségben oldja a szélgörcsöket és segíti az emésztést. Nem szabad lemondani a használatáról, mert nagyon sok érrendszeri problémára szinte az egyetlen természetes gyógyír. Szoptatás alatt csak nagyon óvatosan, kipróbálva, kis mennyiségben fogyasztható, mert bekerülhet a tejbe és ronthatja az ízét. Ha pedig sok kerül át, hasmenést is okozhat a babának.

Jó hatással van a bélrendszerre. Görcsoldó, gyomorerősítő, felfúvódást szüntető. Féregűző hatása is ismert, ezáltal folyamatos fogyasztása mellett kihajtja a parazitákat, bélférgeket. Magas vérnyomásnál inkább a megelőzésnél és a kialakulásnál lehet segíteni a fokhagymával. A kialakult, komoly, magas vérnyomásnál már kevés önmagában, de az orvos által felírt és ellenőrzött gyógyszerszedés mellett is érdemes fogyasztani más gyógyhatása miatt. De érveréslassító hatása miatt is jó lehet a magas vérnyomásosaknak. Rendszeres fogyasztásával meg lehet előzni a vérrögök képződését, mert nem engedi a vérlemezkék összetapadását. Ezért a szívinfarktus megelőzésében is szerepe van. Megelőzhető az érelmeszesedés, csökkenthető a kolleszterin szint.

Talán kevésbé ismert, hogy jó hatással van a cukorszint alakulására is, ezért cukorbetegeknek nagyon ajánlható a fokhagyma fogyasztása. Ezekre a betegségekre és megelőzésükre nagyon jó hatású lehet, ha a fokhagymát rendszeresen használjuk főzésnél. Sokakat zavar a fokhagyma erős illata. Nekik is ajánlom, csak mindig keveset belőle. Egy-egy gerezdet kell csak használni az ételeinkbe. A hatását kifejti főzve is és úgy már veszít az illatából. Az téves nézet, mikor azt mondják, hogy a hatóanyagai a főzéssel tönkre mennek. Egyedül a C-vitamin tartalma nem marad meg.

Erős baktériumölő, ezért belsőleg-külsőleg is felhasználható baktérium és gombás fertőzésekre. Külsőleg gennyes sebek kezelésére jó. Félbevágva a gerezdet, kenjük be a sebet és környékét. Használható herpesz kezelésére is,
megelőzhető a kijövetele. Ha érezzük, hogy "bújik elő" és van kéznél fokhagyma, akkor egy félbe vágott gerezddel bekenjük a helyét, ahol érezzük. Kicsit szagos, de megéri, mert nem jön ki.

A fogazat romlásánál is jól bevált a fokhagyma gyógyhatása. Ha rendszeresen fogyasztjuk, érrendszerünk tisztább lesz, a hajszálereink jobban átjárhatók maradnak, ami biztosítja a szájunk, ínünk, torkunk egészségét is.
Kísérletek azt bizonyítják, hogy a fokhagyma elősegíti az ólom kiürülését a szervezetünkből. Ezért a nagyvárosban élőknek kötelező lenne a fogyasztása. Állat- kísérletekkel bizonyított, a ráksejtekkel megfertőzött egereknél nem alakult ki a rák, ha fokhagyma kivonatot kaptak. Az embereknél a rák megelőzésben van... lenne jelentősége.

Fokhagyma-citrom kúra 1.
Daráljunk le húsdarálón 4 egész citromot héjastól (a citrom héját erősen permetezik és mesterséges viasszal kezelik, ezért használjunk biocitromot), 4 gerezd foghagymát, majd öntsük fel 2 liter előzőleg felforralt és lehűtött vízzel. 2 napra tegyük hűtőszekrénybe az oldatot. Ezt követően szűrjük le és ízlés szerint rakjunk bele pár kanál mézet (a világos fajták az erre alkalmasabbak). 2-3 héten át, reggeli előtt fogyasszunk el belőle fél dl-t. A fokhagymának nem lehet érezni az illatát, a citrom ezt teljes egészében semlegesíti.

Fokhagyma-citrom kúra 2.
Hozzávalók: 30 gerezd fokhagyma, 5 citrom.
Elkészítése: a fokhagymát lehéjazzuk, aprítjuk. A citromot, héjával együtt apróra vágjuk. Mixerben összeelegyítjük és 1 liter vízzel a főzőlapra helyezzük, de csak az első buggyanásig hagyjuk a tűzhelyen! Ezután leszűrjük és üvegbe öntjük, hűvös helyen tároljuk (hűtőszekrény).
A napi kupica likőrt akár főétkezés előtt, akár főétkezés után fogyaszthatjuk. A gyógymód kipróbálói állítják, hogy már 3 heti alkalmazás után érezhető az egész testnek fiatalos regenerálódása. Meszesedések és ezek mellékhatásai, pl. látásnál, hallásnál csökkennek, és lassan elmúlnak. A 3 heti kúra után 8 nap szünetet tartunk, majd megismételjük. Ezután általános eredmény áll be. Ezt az olcsó ártalommentes és gyógyhatású kúrát ajánlatos minden évben megismételni. A fokhagyma kellemetlen illatát senki nem érzi. A fokhagyma és a citrom hatása teljes mértékben érvényesül. A meszesedés miatt szenvedő emberek ismét nyugodtan tudnak aludni. A mész feloldódott.



Print




Nincsenek megjegyzések: