2012. március 21., szerda

Egy az egyben

másolom be ide egy nemrég kapott e-mail szövegét.


"A Santo Domingoban megjelenő Listin diario a minap arról számolt be, hogy egy brazíliai ferences testvér, bizonyos Fray Romano felfedezte a rák ellenszerét. Egyébként az érdemes férfiú a beléni (Brazília) szeminárium professzora. Amint fény derült szenzációs felfedezésére a sajtó legott megrohamozta a szemináriumot, ahol Romano testvér készségesen elmondta, hogy felfedezésében nincs semmi rendkívüli.
Egyszerűen visszatért az ősi, a természetben fellelhető növényekre épülő gyógymódokhoz. Azokhoz, melyeket a legnagyobb gyógyító, maga a teremtő Isten bocsátott mindnyájunk rendelkezésére. Receptjéért, tanácsaiért természetesen nem kér pénzt, ahogyan Jézus sem tette.
A gyógyító szer jótékony hatása már az első héten megmutatkozik, s mivel már eddig is nagyon sok ember egészségét visszaadta, receptjét Romano testvér felrakta a világhálóra is, hogy mindenki számára hozzáférhető legyen.

Hozzávalók:

- fél vagy egy kilogramm virágméz
- két nagy vagy három kisebb levél aloe vera
- három evőkanál konyak, whisky vagy pálinka

Elkészítés:

Törüljük le a port és törjük le a töviseket az aloe vera levelekről (de nehogy meghámozzuk), majd késsel daraboljuk egészen apróra, aztán a mézet, az apróra vágott levéldarabokat és az italt öntsük egy mixerbe és addig mixeljük, amíg krémszerű, olajos sűrítménnyé válik.
Ezt töltsük egy üvegbe és tegyük a hűtőbe, de akár szobahőmérsékleten is tárolhatjuk.
A barát szerint naponta háromszor egy-egy evőkanálnyit igyunk meg belőle, legalább negyedórával a főétkezések előtt. Egy kúra tíz napig tart. Utána célszerű orvoshoz fordulni, hogy megbizonyosodjunk arról,
valóban csökkent-e a tumor. A teljes gyógyuláshoz általában négy, egyenként tíznapos kúrára van szükség.
A készítmény egyetlen mellékhatásaként piros foltok jelenhetnek meg a bőrön, de ezek teljesen veszélytelenek.
Bár Romano testvér kifejezetten a rák ellen dolgozta ki, a készítmény nemrég egy huszonkilenc éves, sclerosis multiplexben szenvedő apácát is meggyógyított."


Print



3 megjegyzés:

Anikó írta...

Valami ma idevezérelt a blogodra, és ezt látom, ezt a szert kipróbáljuk, mert sajnos érintve vagyunk családilag, remélem használni fog, ez elég hamar ki fog derülni és visszajelzek akkor rögtön, addig is nagyon köszi, hogy ilyeneket felteszel:-)))))

MrsYarnart írta...

remélem, soha nem lesz szükségem erre a receptre! azért köszönöm!

yoen írta...

Az érdekes az, hogy kétszer kaptam meg, és miután elolvastam, töröltem. Aztán harmadszor is jött, egy harmadik embertől. Gondoltam, ez biztosan nem véletlen, de mivel továbbküldeni nem nagyon szeretek, a blog tűnt jó megoldásnak, hogy hasznos is legyek.
Nagyon szívesen! Én meg remélem, tudunk vele segíteni!