A csodával határos mód

Réges-régen, messze-messze...

- avagy: a csőkötés, a befejezés – és én:)

Ismét valami, amit (soha) nem adtam fel! Addig, addig, addig... próbálkoztam, a végén már kicsit dühösen és nagyon a végletekig elszántan, amíg végül a törekvéseimet siker koronázta:))) Sikerült ugyanis befejeznem a csőkötést! Juhééééééééj:)

Nem nagy dolog, mondhatnánk, és mondhatja az, akinek ez a valójában egyszerű dolog egyszerűen megy, vagy akinek fogalma sincs ennek a lényegéről, én viszont itt most középállásban lévén, egy nagyon hasznos folyamaton mentem végig, eredménye pedig a végletes elszánás koronázta siker volt:)

Van ugyanis aktuálisan két munkadarabom (a sok befejezetlen közül), egyelőre 98%-os készültségben – a csöves befejezés hiányzik róluk. Ráadásul a csőkötés a kedvenceim közé tartozik. Szerintem nagyon mutatós, és főleg kényelmes jelleget ad sapkáknak, sálaknak vagy éppen garbónyakaknak, úgyhogy valóban vonzódom hozzá:) Réges-régen és az Óperenciás tengeren is túl, volt rá eset, hogy a régi  (szálbefűzögetős és kihúzogatós) módszerrel kezdtem munkadarabokat, és talán egy-kétszer fejeztem is be, amiről egy ősi feljegyzésem is árulkodik, ám valahogy valami történt. Ugyanis képtelen vagyok értelmezni az ott leírtakat. Pedig én írtam, saját tapasztalatból... (és nem is rovásírással). Ki érti ezt?

Miután a kettes számú munkadarab megfelelő részét kb. 5-6-szor bontottam fel az eredménytelen próbálkozások miatt, ráadásul, ezt varrott dolgot (nekem) nem egy könnyű művelet visszabontani, és mivel az egész tegnapi délutánom ezzel ment el – kétféle kötős könyv, saját feljegyzés, több videóforrás felhasználásával, és mégis a sikertelenség érzésével kellett nyugovóra térnem, ma hajnalban alaposan el kellett magamat határozni, hogy most aztán tényleg!!! Addig fel sem kelek innen, amíg el nem mondhatom magamról, hogy készségszintre fejlesztettem ezt a műveletet, vagyis, már segítség nélkül is megy.

Rájöttem, hogy szegény kettes számút nem szabad tovább nyüstölni, mert a fonal egészen szétcincálódik, erre rá kell áldozni bizonyos fonalmennyiséget, gyakorlódarabnak, és végre tüzetesen áttanulmányoztam Bernadette videóját, ami nemcsak a csőkötés befejezését mutatja meg nagyszerűen, hanem azt is, hogyan lehet szépen átváltani kettős patentkötésről a csőkötéses sorra (egyes patent-alapon).

Az első és második próbálkozás után rájöttem, hogy túl rövid a sor (mivel a bontást el akartam kerülni), ezért harmadik nekifutásra az egész videó anyagát kipróbáltam, egy kb. 29-30 szemes kezdéssel. Na, itt aztán sikerült:)))

Úgyhogy mielőtt a bejegyzést befejezem, gyorsan összeállítottam a képanyagot, mivel közben a kettes számú is elkészült, illetve az egyes számúnak a fele. Azon kívül pedig, van itt egy két karácsonyra készült darab is:)

Tadammmmm! :)

Decemberben elkészült egy "gyors-sapi", egy "lassú" mellény
és az a bizonyos zokni..., valamint az Eszter által inspirált,
bár kicsit sem olyan mutatós, viszont nagy örömet szerző zongorakesztyű...

Most pedig hadd mutassam be őket egyenként (vagy majdnem).

A gyors-sapiról boldog emlékeim vannak! Elkezdtem, folytattam, befejeztem, és sikerült:) Bár ez a madártejes "szett" után talán már nem is megy csodaszámba annyira:)

A mellény, szegény tényleg nagyon lassú volt... Az első nagyobb horgolt darabom, ráadásul amolyan toldozott-foldozott (bár ez nem látszik, de tényleg, még közelről sem, csak én tudom), mert miután a részeket az összeállítás megkönnyítésére külön-külön körbehorgoltam, derült ki, hogy ja, a karkivágás kicsit szűkre sikeredett. Ezért aztán fogtam, és az összeillesztésnél oldalt, olyan 6-5 sort horgoltam még mindkét oldalába, majd ezt követően jött a mogyoró színű szegély. A gombokra körülbelül három hónapot kellett várni – valahogy nem akaródzott felvarrni őket, de végül ki tudja, mi ütött belém, egyszer csak hirtelen készen lett:) Közben egyre csak az a kedvenc gyerekkori mesém járt az eszemben, hogy Egérke piros szegélyes kék kabátja... :) Aki ismeri a Minden napra egy mese c. békebeli klasszikust, annak a számára biztos ismerős ez a kedves mese... Nekem a nagypapám mesélte a könyvet mindennap, még ma is látom magam, ahogy ott ülök előtte a szőnyegen, és a mese végeztével könyörgök, hogy még egyet, Papa, csak még egyet! Néha hármat is sikerült így kicsikarni belőle:)))
Nos, a mellény talán kicsit hosszú lett, olyan fenék alá érős, de azért itthoni darabnak elmegy, amúgy meg nagyon édesen néz ki benne a kislegény:)

A zoknihoz hozzá kell még tenni, hogy szegény azért váratott ilyen soká magára, mert a "szárát" kicsit magasabbra szerettem volna készíteni, viszont arra is rájöttem, hogy valahogy a kötés oda jobban illik, ezért neki is veselkedtem úgy ősz tájékán a patentnak, de persze, nem körben kötve (!). Aztán összevarrás után föl is próbáltam, és rá is jöttem, hogy kevés a szem... De vissza már nem tudtam bontani, mert ugye, nekem mindenképpen itt kellett kipróbálnom a "láthatatlan öltést". Nos, ez olyan jól sikerült, hogy hiába próbálkoztam, sehogy nem tudtam kibogozni, az egész tök láthatatlan lett, ezért kevés küzdés után úgy döntöttem, drasztikusabb megoldáshoz kell folyamodni – és levágtam az egész patentot, tőből, ollóval:) Kicsit azért sajnáltam, de hát nem volt más választás. És biztosan nem is csodálkoztok, hogy egy ekkora trauma után látni sem akartam szegényt egy jó darabig...

A zongorakesztyű is egy élmény volt, ezért még több folytatást is tervezek, jó kis ajándékfílinges dolog:) viszont a hímzést muszáj volt kipróbálnom, mert ugye, kinek tartogattam a szemutánzó öltés trükkjét, tudtam hogy most jött el az idő! Hát, eléggé megszenvedtem vele, ugye, jellemzően terv (lerajzolt minta) hiányában, csupán egy ilyen ecebocaságra futotta, de azért annyira nem voltam elégedetlen vele, hogy ne adjam oda ajándékba:)

Körülbelül egy hete pillantottam meg valahol egy különleges sapkát. Szokás szerint, soha nem láttam még és nem hallottam róla azelőtt. Mivel a nevét sem tudtam, úgy maradtam... Ám néhány nap múlva feltűnt a bűvös szó is: Aviatrix. Mondanom sem kell, hogy azonnal lázas kutatómunkába kezdtem, és Irenka blogjának segítségével – amit itt is köszönök – elnavigálódtam végül a mintához. Húúúú, hát először eléggé hervasztó volt, amilyen bonyolult látványt nyújtott a fénykép és a leírás is, de aztán bátran nekifogtam. Éppen péntek volt, és megengedtem magamnak egy estés filmnézegetést, úgyhogy okom is volt a kötögetésre:) És nahát! Nem is volt olyan nehéz! Első próbálkozásnak egész jó lett, és Ő lenne az a bizonyos kettes számú munkadarab:) A kezdés nem cső, a befejezés viszont igen, gondolva a pici babára, akinek jól fog jönni majd, ha a kórházból hazamennek, olyan március közepe felé. Ők ugyan még nem tudják,  mi készült itt nagy titokban, úgyhogy remélem, nagy lesz a meglepődés.
A kreatívkodáshoz szorosan hozzátartozik még a horgolt gombocska, amit ráügyeskedtem a végén, bár kezelni nem túl könnyű, viszont szép, és ami a lényeg, puha!...:)
És hogy ki ne hagyjam, az egyes számú darabról is tettem be egy képet, bár sok nem látszik, valahogy most nem voltam jó fényképezős formában. A zongorakesztyű gyártásba is egész jól belejöttem:)

Aviatrix, "különleges", horgolt gombbal:)