Szigorú, gonosz anya!

Szomorúan hegedül...

Mert néha tényleg így érzem magam, hogy én vagyok a világ leggonoszabb és legszigorúbb anyukája. Úgyhogy végül ma is betelt egyszer a pohár. 

Pedig tudom, sok helyen van, hogy az anyák a "Parancs"ok. Csakhogy, én nem annyira szeretek parancs lenni. Hiszen úgyis egyedül vagyok, és viszem a balhékat, és szigorkodok meg minden, de az, hogy még apát is nekem kell kordában tartanom, néha mindig beteszi a kaput. Persze, ezt nem teljesen szó szerint kell érteni, de sajnos, az a helyzet, hogy már csak azért sem tudnék együtt élni vele, mert a dupla nadrág egyáltalán nem fér rám! 

Hogy ők állandóan együtt cinkoskodnak, és én állandóan leállítsam őket, a helyzet kényszere alatt. Hogy ha én valamire azt mondom, hogy nem, és Ádi apát is megkérdezi, mindig az a válasz, hogy kérdezd anyát. Esetleg az, hogy anya azt mondta, hogy nem. Soha nem mondta még magától, hogy "nem, mert én is azt mondtam", neadjisten, "nem, mert én azt mondtam (teljesen egyedül)"... Na, és itt kezdődik nálam a baj... 

Hogy a hatéves gyerekemnek kell elmagyarázni, hogy a saját apja cinkosként és haverként, és nem apaként viselkedik vele. Ugyanis, nem tudja, milyen az a barát, hiszen csak lányokkal játszik. Fiúkkal egyszerűen nem akar. Hát hogyan fogja így megtudni, milyen is az, amikor két kisfiú együtt játszik? Mert ő minden ilyesmit az apával csinál. Amikor meg elmondom neki, furdal a lelkiség, hogy szerencsétlen gyerek, hát ő tehet róla? Hát lehet ilyenekkel bombázni? Mégis, néha ki kell mondanom, mert egyszerűen, ez már nem bír bent maradni. 

Mert mi van itt? Az van, hogy állandóan dolgozom. Reggeltől estig, ha bírok, éjszaka is. Igyekszem azért játszani is vele, és minden ilyesmi, de néha nagyon nem megy. Nyomasztanak az anyagiak, hogy miből fogok megint rezsit fizetni, miből lesz erre és arra, nyomasztanak a határidők és az intézni valók... A házimunka, az legalább nem nyomaszt, mert vasalás vagy mosogatás, főzés közben legalább tudunk beszélgetni. De ha elmegy apához, ami persze, teljesen örömteli dolog, hogy most már ott is alszik, akkor meg mi van? Egy egészen más világ. Mert apa akkor csak és kizárólag Vele foglalkozik. Ráadásul csak és kizárólag azt csinálják, amit Őádisága kíván. Egész nap egeres játék, aztán lovagos vagy kalózos, séták és rohangák a szabadban. Mert apának – hozzáteszem, szerencsére, legalább neki! – olyankor nincs dolga. Illetve, az a dolga, hogy foglalkozzon Vele. 

A szerencsétlen anya meg csak fegyelmez, nevel, szigorkodik, keresi a kenyeret, és győzi legyőzni a lelki fúrásokat. Betemetni a lyukakat. És már fogócskát sem bírok vele játszani, vagy versenyfutást, mert néha úgy vonszolom magam utána, mint egy félholt. 

Nos, azért nem vagyok ám ennyire elkeseredve... Tudom, hogy ez a dolgok rendje – nálunk, legalábbis. Ha már egy ilyen párt voltam képes magamnak választani, anno, most viselem a következményeket. Mégis, jó volt leírni, mert ma reggel már tele volt a hócipő, úgyhogy nem bírtam csöndben maradni...

És remélem, hamarosan eljön az idő, hogy a megfelelő és szükséges szigorkodásokat kiegyensúlyozza a másik oldal, amikor jóságos és satöbbi anya tudok lenni, és mindig vidám, és talán még a fogócskára is lesz erőm:)