2013. február 5., kedd

Felismerés

Ha fiatalabb koromban mondott volna valaki hasonlókat, biztosan nem hittem volna neki. Viszont elteltek az évek, és szereztem néhány tapasztalatot. Ma már azt mondom, igen, ez így van. Persze, nem mindenkivel, de velem biztosan, mert éltem már át ilyesmit.



Eszter oldalán találtam Biegelbauer Pál írását, és azonnal tudtam, hogy ezt mindenképpen meg kell őriznem. Csupán egy részletet emeltem ki belőle, azt, ami számomra a legkedvesebb, a teljes cikkhez az írás alján adok egy linket. Érdemes végigolvasni!


"A szerelem bennünk születik, bennünk virágzik, és bennünk múlik el. Nem köztünk. Akármilyen furcsának tűnjék is, ehhez a másik félnek, azaz annak, akibe szerelmesek vagyunk szinte semmi köze sincs. “Csak” annyi, hogy ő volt az, aki előhívta bennünk a csodát. A csodát, hogy kilépve az illúziók világából magunk is valóságossá váljunk, és annak lássunk egy embert, aki és amilyen ő valójában. És ez az, ami a boldogság. A létezés valóságában, valóságosan élni. Szeretni. Ekkor nem “számít” semmi. Sem az, hogy milyen szerepet játszok (elkötelezettet, vagy függetlent), sem az, hogy a másik mit szól hozzá észreveszi-e vagy nem, elfogadja-e vagy elutasítja, viszonozza-e vagy sajnálkozik, nem számít. Mert ilyenkor valóságosan élve tudjuk, hogy a boldogságunk soha sem másoktól függ, csak és egyedül, kivétel nélkül tőlünk, önmagunktól. Ezáltal válik a szerelem a valóság, a szeretet iskolájává."

A teljes írás itt olvasható.

2 megjegyzés:

Anikó írta...

Ez nagyon igaz és pont így van, minden tőled függ.
Épp ezért menj és nézd meg a: szeretetrehangoltan.blogspot.hu/2013/02/hooponopono.html blognak ezt a bejegyzését, közvetve ehhez tartozik pont, érdemes megfogadni:-))))
Remélem jól vagytok mindketten:-))))

yoen írta...

Nagyon köszönöm, Anikó! Meg is néztem... :)Majd kereslek ezzel kapcsolatban priviben is:)
Jól vagyunk, és sok puszit küldünk innen is!