A lélek könnyei

Gyógyító mesék

Azzal kezdődött, hogy ajándékot kaptam, egy könyvet. Olyant, amit én választok ki magamnak. Szóval, ma tobzódás volt, mert könyvesboltba mentem pénteki lazulás gyanánt:) Rá is találtam hamarosan a könyvre, ám volt egy kis baj: a könyv néhány pillanat alatt könyvek lett. Ugyanis nem egy, hanem négy három került hirtelen a kezembe. Mégpedig olyanok, amelyeket azonnal nélkülözhetetlennek gondoltam.

Na nem mintha híján lennék olvasmányoknak úgy általában, viszont "olyanoknak" igenis, híján vagyok egy ideje. Tehát úgy döntöttem, kell a szellemi táplálék. Viszont még egy döntés várt rám, hogy melyiket viszem haza és melyiket hagyom ott. Na, ez már nehezebb volt. Még jó, hogy nem kellett sietnem, vagyis a szieszta betöltötte szerepét, így ráértem tűnődni, elmélkedni és gondolkozni. 

Először is minden könyvet átforgattam alaposan. Ez ugye, a könyvek számából adódóan már eleve hosszabb időt vett igénybe. Aztán többször is megpróbáltam fejben összeadni az árakat, saccperkábé alapon. Ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy kicsit nézegettem, kicsit számolgattam. Aztán megint nézegettem. Aztán gondolkoztam. 

A Gyógyító mesékről mondtam le a leghamarabb, bár elég nehéz szívvel. De legalább megtettem az első lépést. Utána következett a könyv, amit már régen kinéztem magamnak, vagyis a címe, a szerzője és az ára itt figyelmeztetett az üzenőfalamon. Ennek maradnia kell. Ám ekkor jött a neheze, mert el kellett dönteni, hogy a másik két "talált" könyv meg én kellünk-e egymásnak. Vagy sem. 

Akkor már nem nézegettem. És a számolással is felhagytam. Ültem az olvasókuckóban, és bambán meredve magam elé, vártam egy megmentő sugallatra. Aztán rájöttem, hogy ez így elég meddő, inkább járkálok a sorok között, és visszateszem a helyére azt, amit nehéz szívvel... 

Egyszer csak, a polcok között bóklászva, arra gondoltam, hogy ha már magamtól nem megy a döntés, kérek egy jelet. Gondoltam, kinyitom a könyvet valahol találomra, és ha olyant olvasok, ami tetszik benne, akkor igen, de ha nem, nem... Ám ez nem működött. Ugyanis ahol kinyílt, az nem igazán volt meggyőző, de gátló tényező sem. Ezért máshol is kinyitottam, és innentől már nem ér a játék. Nem is beszélve arról, hogy ott meg egy az elvitelre nyomós érvet szolgáltató gondolatot olvastam. Mást kell kitalálnom, gondoltam, és mentem tovább. 

Csakhogy a lábaim arra vittek, ahol szerintem semmi keresni valóm nem volt. Vagy inkább: mi keresni valóm volt? Őszintén szólva, magamtól még soha nem jártam a boltnak ebben a részében, legalábbis az arrafelé lakozó könyvek témája eléggé távol áll tőlem. Hát, így mentem, mendegéltem. Már éppen arra kezdtem gondolni, hogy itt valami difi van, hogy a csudába fogom én pont itt megtalálni a jelet? Amikor ránéztem egy könyvre. Nem is tudom, miért pont arra. A címét sem tudom, a borítón megfogott egy ábra. Szerencsére a cselekvés lendületében még gondolkodni is elfelejtettem, de ha mégis gondoltam valamire, akkor az az volt, hogy "hát akkor lássuk". És a kétely hangjainak alaposan megálljt parancsoltam. Aztán kinyílt a könyv. És a páratlan oldalra pillantottam. És ott azt olvastam, hogy "összeköttetés az égiekkel". Hú, hát mondanom sem kell, hirtelen támadt meglepetésemben azonnal becsuktam a könyvet, mert rögvest az villant belém, hogy IGEN:) Ez volt a jel. És a könyv meg én kellünk egymásnak:))) A mai napom csodája!

Aki amire gondol...

Azonban itt még nincs vége, a mese folytatódik azzal, hogy amikor hazaérve rákerestem a fenti képen látható könyvre, rögvest találtam egy letölthető változatot. Úgyhogy az is megvan:) A mai napom ajándéka!

És hogy jön ehhez a cím? Nos, az alapállás az volt, hogy az egész bejegyzés a mai csodák halmozódása okán kapott ihletést, és miközben a fenti könyvet kerestem, a gyógyító mesék kapcsán ráakadtam erre a cikkre. Kicsit homeopátiás, kicsit Bach - nagyon emberséges. És kiderül belőle, hogy a lélek könnyei a főleg az apáknak szólnak...