 |
| Blog, amely mosolyt ajándékoz |
Erre tessék! Másnap, vagyis éppen ma érkezett a díjam, az első blog-díjam, Mrs Yarnarttól. Ráadásul számomra nagyon kedves szavak kíséretében, ami, vagyis hát az egész, úgy, ahogy van, igazán jólesett.
Plusz még annak is örülök, akik között mezőnybe kerültem, így újra elmondhatom, hogy életem egyik legjobb ötlete volt, amikor hivatalosan és nyilvánosan is átléptem a blogvilág kapuját. A hivatalosan és nyilvánosan pedig azt jelenti, hogy alapjában rejtőzködő személyiség vagyok, sokak számára kiismerhetetlen, itt mégis olyan kedves ismerősökre találtam, akik között, bár egy virtuális világ keretein belül, mégis igazából jól érzem magam. Ti, kedves Olvasóim, olyannak ismerhettek meg, amilyen valójában vagyok...
Nos, tehát most először is el kellene gondolkodnom, kik azok a számomra kedves személyek, akiknek továbbadhatnám a díjat. Bár vannak néhányan, most mégis kicsit nehezebb a dolgom, mert ugye, kétszer nem túl ötletes adni egyfajta díjat, és visszaadni sem ér:) Így például nem adhatom Anikónak, nem adhatom Eszteréknek és nem adhatom vissza Évának sem, pedig ők azok, akikről tudom, és nagyon sokat jelent nekem, hogy nap mint nap hűséges olvasóim, és szívből örülök, hogy most már elmondhatom: régebb óta ismerjük egymást, ráadásul sokat segítettek is nekem, különböző dolgokban.
Viszont ugyanilyen kedves a számomra Mónika, a Kreatív konyha blog és számos kreatív ötlet gazdája, Rita, akit nem olyan régóta ismerek, de valami különösen szoros lelki hasonlóságot érzek vele, és az én kedves Hédim, aki nap mint nap inspirál és közös száguldásra késztet a maga pörgős stílusában – nekik, hármuknak szeretném tehát továbbadni a díjat.
És most még három dolog rólam...
Nem biztos, hogy ezek az újdonság erejével fognak hatni rátok, akik már régebb óta ismertek engem, mégis ezeket a gondolatokat tudom most kiemelni, és talán nem véletlen, mint oly sok minden egyébként sem, nálam:)
Szeretek kilógni a sorból, és sorozatos rendhagyásokat elkövetni, persze, szigorúan minden feltűnés nélkül és adott kereteken belül.
Alapvető jobb agyféltekés dominanciám tényének biztos tudatában, elfogadtam és szeretem ezt a nálam már életstílusnak is nevezhető létélményt:) Mindent érzésből ragadok meg, vagy a dolgok engem ragadnak meg így. Sok mindennek nem találom, de nem is keresem racionális magyarázatát – talán ezért van az is, hogy ha a munkám során egy-egy írás a kezembe kerül, nem ok-okozati vagy szabályszerűségek szerinti összefüggések alapján alkotok véleményt vagy végzem a szerkesztést, hanem csak úgy érzésre... És a véleményem sokszor nem önthető szavakba. Bár kimondottan az írott szavak embere vagyok, van, amit csak érzek, de elmondani egyszerűen nem tudok. És azt hiszem, mindezekhez még szorosan hozzátartozik, hogy a sablonos dolgokat nagyon bírom nem szeretni.
Egyszer valahol, valamelyik blogon, már elég régen, a tulajdonos száz dolgot árult el magáról. Nekem ez akkor nagyon megtetszett, olyannyira, hogy én is elkezdtem gyűjtögetni a magam százasát. Készen még nincs, talán soha nem is lesz, de most eszembe jutott, hogy ebben a gyűjteményben többek között azt is elárultam, hogyan lett a nevem yoen, méghozzá így, csupa kisbetűvel. Nem nemecsek ernő-utánérzés:) Igazából a gmail-nek köszönhetem, aki a Gyöngyi nevet nem volt hajlandó elfogadni, ezért kénytelen voltam a táviratokban használatos stílushoz fordulni segítségért. A gyoengyoesss névből pedig egyszerűen adta magát, és még tetszett is:)
Plusz még annak is örülök, akik között mezőnybe kerültem, így újra elmondhatom, hogy életem egyik legjobb ötlete volt, amikor hivatalosan és nyilvánosan is átléptem a blogvilág kapuját. A hivatalosan és nyilvánosan pedig azt jelenti, hogy alapjában rejtőzködő személyiség vagyok, sokak számára kiismerhetetlen, itt mégis olyan kedves ismerősökre találtam, akik között, bár egy virtuális világ keretein belül, mégis igazából jól érzem magam. Ti, kedves Olvasóim, olyannak ismerhettek meg, amilyen valójában vagyok...
Nos, tehát most először is el kellene gondolkodnom, kik azok a számomra kedves személyek, akiknek továbbadhatnám a díjat. Bár vannak néhányan, most mégis kicsit nehezebb a dolgom, mert ugye, kétszer nem túl ötletes adni egyfajta díjat, és visszaadni sem ér:) Így például nem adhatom Anikónak, nem adhatom Eszteréknek és nem adhatom vissza Évának sem, pedig ők azok, akikről tudom, és nagyon sokat jelent nekem, hogy nap mint nap hűséges olvasóim, és szívből örülök, hogy most már elmondhatom: régebb óta ismerjük egymást, ráadásul sokat segítettek is nekem, különböző dolgokban.
Viszont ugyanilyen kedves a számomra Mónika, a Kreatív konyha blog és számos kreatív ötlet gazdája, Rita, akit nem olyan régóta ismerek, de valami különösen szoros lelki hasonlóságot érzek vele, és az én kedves Hédim, aki nap mint nap inspirál és közös száguldásra késztet a maga pörgős stílusában – nekik, hármuknak szeretném tehát továbbadni a díjat.
És most még három dolog rólam...
Nem biztos, hogy ezek az újdonság erejével fognak hatni rátok, akik már régebb óta ismertek engem, mégis ezeket a gondolatokat tudom most kiemelni, és talán nem véletlen, mint oly sok minden egyébként sem, nálam:)
Szeretek kilógni a sorból, és sorozatos rendhagyásokat elkövetni, persze, szigorúan minden feltűnés nélkül és adott kereteken belül.
Alapvető jobb agyféltekés dominanciám tényének biztos tudatában, elfogadtam és szeretem ezt a nálam már életstílusnak is nevezhető létélményt:) Mindent érzésből ragadok meg, vagy a dolgok engem ragadnak meg így. Sok mindennek nem találom, de nem is keresem racionális magyarázatát – talán ezért van az is, hogy ha a munkám során egy-egy írás a kezembe kerül, nem ok-okozati vagy szabályszerűségek szerinti összefüggések alapján alkotok véleményt vagy végzem a szerkesztést, hanem csak úgy érzésre... És a véleményem sokszor nem önthető szavakba. Bár kimondottan az írott szavak embere vagyok, van, amit csak érzek, de elmondani egyszerűen nem tudok. És azt hiszem, mindezekhez még szorosan hozzátartozik, hogy a sablonos dolgokat nagyon bírom nem szeretni.
Egyszer valahol, valamelyik blogon, már elég régen, a tulajdonos száz dolgot árult el magáról. Nekem ez akkor nagyon megtetszett, olyannyira, hogy én is elkezdtem gyűjtögetni a magam százasát. Készen még nincs, talán soha nem is lesz, de most eszembe jutott, hogy ebben a gyűjteményben többek között azt is elárultam, hogyan lett a nevem yoen, méghozzá így, csupa kisbetűvel. Nem nemecsek ernő-utánérzés:) Igazából a gmail-nek köszönhetem, aki a Gyöngyi nevet nem volt hajlandó elfogadni, ezért kénytelen voltam a táviratokban használatos stílushoz fordulni segítségért. A gyoengyoesss névből pedig egyszerűen adta magát, és még tetszett is:)
8 megjegyzés:
Gratulálok a díjadhoz!
Köszönöm szépen, Éva! :)
Én is szívből gratulálok a díjhoz, látod már úgy vagyok vele, ha kapom kiteszem mindenki részére, pedig örülök neki, de már nem akarok vesződni vele, meg avval ami vele jár. Emlékszem amikor az elsőt kaptam olyan szívdobogásom volt, olyan izgatott voltam, azt hittem rosszul leszek, most már nem bánom, ha nem kapok.
Pedig olyan helyesek a bloggerek annyival összebarátkoztam, olyan sokakkal beszélgetek így, ahogy veled is és annyira élvezem a nézelődést a blogokon, ki milyen lehet, mivel foglalkozhat, a blogok sok mindent elárulnak ugyan, de sok mindent meg nem.
Nem gondoltam, hogy ennyire megszeretem ezt az egészet és az életem részévé válik, pedig így lett:-)))
Köszönöm szépen, Anikó!
Nekem ez itt és most azt jelenti, hogy másoknak is megmutathatom a számomra kedves embereket és az ő világukat. És nagy öröm, hogy én is ilyen ember lehetek mások számára!
:)
Anikó, pedig hidd el, ez nem veszkődés. én inkább törődésnek hívnám. persze időbe kerül egy másik emberrel/emberekkel foglalkozni, de jól esik, mint ahogyan nekem is jól esett, hogy valaki gondolt rám. aztán milyen jó az is, ha újabb blogokkal és tulajdonosaikkal ismerkedhetünk meg. én örülök gyöngyi írásának, eddig nem ismertem az általa bemutatott blogokat, de ezután szívesen fogom olvasgatni azokat is. gyöngyi, a százasodra remélem, nem kell sokat várni :)
:) Sajnos, nem ígérhetem... Mindig máshogy látom a dolgot, de ha időszerű lesz, megmutatom:)
Nagyon szépen köszönöm, és már rohanok is tovább, hogy inspiráljalak téged. :)
Hédi, mit is mondhatnék...?
:)))
Megjegyzés küldése