2012. január 2., hétfő

Ízületi kopás kezelése népi gyógymóddal


Az új év első napjain valahogy összegyűltek a postaládámban az egészségmegőrzésre vonatkozó jó tanácsok, levelek. Ezekből szeretnék most szemezgetni, és a leghasznosabbnak tartottakat sorjában megosztani Veletek. Elsőként egy rövid levél tartalma, amelyben Domján László az ízületi kopás kezelésére ad egy saját maga által kipróbáltan bevált népi gyógymódot.

"Az (osteo)arthrosis (ízületi kopás) gyógyítható! Ez a saját példámon bizonyított. 1998-ban az orvosok súlyos csípőízületi kopást találtak nálam. Ezt az alattomos betegséget ősidők óta gyógyíthatatlannak tartják. Két évet feküdtem mozgás nélkül. Ahhoz, hogy válságos állapotomból kijussak, egy halom népi orvoslásról szóló irodalmat elolvastam, majd kiválasztottam közülük egyet:


Recept

Vegyenek három citromot, 250 gramm zellergyökeret, 120 gramm fokhagymát, darálják át húsdarálón, és tegyék bele egy háromliteres üvegbe. Öntsék fel az egészet lobogó forrásban lévő vízzel, fedjék le az üveget, és egy éjszakára helyezzék dunsztba.
Reggelente – éhgyomorra, evés előtt 30 perccel – 70 grammot (tehát nem egészen egy decit) igyanak belőle, három hónapon át. A háromliteres üveg tartalma egy hónapra elegendő.

Sok sikert!
Domján László"

Print



9 megjegyzés:

MrsYarnart írta...

ez nagyon hasznosnak tűnik. (na de az íze??? ismersz valakit Domján Lászlón kívül, aki ezt meg tudja inni? :)
boldog új évet! váljon valóra minden álmod :)

yoen írta...

:))) Igazad van, nem ismerek mást, sőt, őt sem ismerem, csak hiszek neki:)
Viszont magamból kiindulva, hogy én még a gyógyteákat is csak befogott orral tudom kortyonként meginni, és csak ha nagyon muszáj, el tudom képzelni, hogy valaki kétségbeesésében és végső próbálkozásként hajlamos egy ilyen szörnyedvényt is akár megkóstolni, a gyógyulás érdekében...

A holnapi "recept" finomabb lesz, ígérem:)

És köszönöm Neked, itt is! Rajtam most már csak a csoda segíthet, már a mi a boldogulásomat illeti. Ép ésszel itt már semmire nem megyek. Úgyhogy igyekszem a "most"-ban maradni, és amit tudok, megteszek minden pillanatban...

MrsYarnart írta...

terápiás célzattal felírok neked egy kis kézimunkát! eltereli a figyelmünket a gondokról, sikerélményt nyújt és így boldogsághormonokat szabadít fel. az előbb olvastam valamit nálad a természetes arcápolásról. eszembe jutott, hogy kentem én már magamra tojássárgát, mézet, túrót, holt tengeri iszapot, uborkapépet, epret, élesztőt, meg még ki tudja mit... mostanában szívesen végigcsinálnék egy rövid, 3-4 napos tisztítókúrát. a nagynénémék csináltak egy három hetes, fokhagyma-citrom tartalmú koleszterincsökkentő kúrát. abból ittam, és várakozásommal ellentétben nem volt undort keltő az íze.

yoen írta...

Köszönöm:)
Ha valamit kérnék, az most az idő lenne, vagy valami olyasmi, hogy egyszerre lehessek két helyen...
A kézimunka folyamatos, már mindenki kivan tőle itt körülöttem. Eszter kesztyűjén felbuzdulva, belekezdtem a zongorakesztyű-gyártásba, majd jövök a képekkel:)
De igazság szerint, jó lenne úgy belemélyedni, hogy nem csak lopott perceknek és soroknak érzem azt a néhányat, és amíg a kötőtűk a kezemben vannak. Így sajnos, ez a boldogító tevékenység teljesen elveszíti a terápiás jellegét.

Egyébként, mit szólnál a zöld turmixokhoz? Azt olvasom, hogy hihetetlenül jó hatása van, többek között a bőrre is, a vitalitásra stb. Ha szívesen kipróbálnád, szentelnék a témának egy bejegyzést:)

MrsYarnart írta...

kíváncsian várom a képeket a kesztyűkről. a zöld turmixok is érdekelnek, remélem könnyen beszerezhető, hétköznapi alapanyagokból készülnek!

Anikó írta...

Yoen, én ezt az ízületist ki fogom próbálni, én is hiszek Domján Lászlónak. Lehet nem is borzasztó az íze:-)))) A cél érdekében mindent, márpedig sokszor fáj már itt-ott:-)))
Jó lenne, ha több ilyen kúrát is feltennél mindenfélére, ha tudsz, ilyen öregedő nőknek, mint én is vagyok, az a tisztító is jól hangzik, nézd tudom, csodák nincsenek, szebbek, fiatalabbak nem leszünk, akármit iszunk, eszünk, kenünk magunkra, de ha már jobban érezzük magunkat a bőrünkben, könnyebben mozgunk, lazábban tudunk lehajolni megkötni a cipőnket, akkor már jó és szebb az egész nap.
Szóval érdekel a zöld turmix is, meg a többi is:-))))))

yoen írta...

Anikó, szívből örülök, ha Te is találsz nálam hasznos dolgokat! Van még néhány ilyesmi a tarsolyomban, úgyhogy majd megörvendeztetlek velük:) Sőt, ha ilyesmit kapok, majd gondolok Rád, és továbbküldöm Neked. Tényleg érdemes kipróbálni, mert biztosan jó hatása van, csak kitartás kell hozzá, de megéri:)

Marcsimami írta...

Köszönöm! :)
Ez számomra is nagyon hasznos és...
Akár milyen roszz ízű, ki fogom próbálni, mert...
Csak a csoda, vagy EZ segíthet rajtam!
- Várom a "tarsolyodban lévő", további bejegyzéseidet is! :)

Természet Fia írta...

Olvasva ezt a bejegyzést ismét megerősítést kaptam arra vonatkozólag, hogy a természet minden emberi problémára képes segítséget nyújtani, hiszen az ember alapvetően a természet részének tekintendő.

Az, hogy végül egy olyan civilizációt hoztunk létre, mely tele van mesterségesen előállított; agyon elemzett vegyi anyagokkal - csak annak köszönhető, hogy nem saját magunkban bízunk, hanem másokban, akik belőlünk akarnak megélni.

A kereskedelemben azt kívánják elhitetni velünk, hogyha megveszünk tőlük valamit jó pénzért, akkor attól jobb lesz nekünk.
Eközben pedig a valóság az, hogy kizárólag arról szól az egész, hogy neki legyen több pénze, aminek összegyűjtésével az eladó úgy gondolja, hogy közelebb kerül a saját boldogságához.

A valóság azonban az, hogy saját boldogságához csak úgy tud eljutni az ember, ha harmóniát teremt önmagában és saját maga körül is.
Ezt a külső-belső harmóniát pedig csak úgy érheti el az ember, ha megtalálja mindennek a természetes mivoltát.

A citromot, zellert és a fokhagymát a természet (vagy ha jobban tetszik: a Teremtő, avagy a teremtés) azért hozta létre, hogy a körülötte élő lényeknek az egészségét szolgálja - ott és úgy, ahogy van.
Az, hogy mi most rálelünk ezeknek a hatásoknak a fontosságára annak köszönhető, hogy ismét igényünkké vált visszatérnünk teremtett lényünk természetes útjára.

Ha szeretnétek megismerni sok-sok hasznos ismeretet a természetes táplálkozásról látogassatok el egyszer a Budapest, V., Garibaldi utca 5 szám alatt található Mannatural nyers-vegán étterembe, ahol csak és kizárólag 41°C alatti hőmérsékleten elkészített zöldségből, gyümölcsből és magokból álló ételeket, italokat ehettek-ihattok.
Ezek az ételek-italok mentesek a mesterségesen előállított cukroktól és édesítőszerektől, valamint se glutént, se laktózt nem tartalmazva adnak teljes tápértékű, ízletes leveseket, salátákat, főételeket és desszerteket; édességeket (az édességet datolyával, vagy fügével adjuk tortáinknak, magtejeinknek, turmixjainknak)

Nagy szeretettel állunk rendelkezésetekre a természetes táplálkozáshoz szükséges tanácsainkkal és szívesen látunk AZ ÉTEL ÉRTELMÉT bemutató tanfolyamainkon is AZ ÉLET ÉTTERMÉBEN! :)

Honlapunkat a www.mannatural.hu helyen találjátok.