A képek... elmondják az elmondhatatlant |
vagy inkább a lélek rajza. Rajz a lélekről. Hogyan lehet lerajzolni a lelket, merülhet fel a kérdés a racionálisabban gondolkodó gondolkodókban... Nos, ezt idáig én sem nagyon tudtam, de egy - immár megszokott - különös véletlen folytán alkalmam volt megtapasztalni, hogy lehet. Sőt, nagyon is...
Hogy hol is kezdődött az egész, azt nem tudnám pontosan megmondani, de tény, hogy jobb agyféltekésségem felismerése szoros kapcsolatban áll a dolgokkal és a következményekkel:)
Miután ez a dominancia-dolog már biztos, hogy tény, a továbbiakban valami frappáns kis rövidítés gyanánt a JAD szót találtam fel a magam számára a jelölésére.
Tehát... és lőn: A Jobb agyféltekés rajzolás c. könyv birtokomba kerülése, aztán kedveskedésképpen következő évben megkaptam a könyvhöz készült munkafüzetet is. Természetesen tiszta erőből vetettem bele magam a J-módú rajzolás - és általában is a rajzolás - gyönyöreibe... egy ideig.
Ugyanis aztán úgy alakult, hogy terveimmel ellentétben, rendszeresen nem tudtam időt szakítani az elmélyedésre. Ráadásul, a következő években megjelenő következő részeket sem olvashattam, anyagi fedezetek hiányában, de hát, gondoltam, majd ha lesz rá alkalmas körülmény, akkor úgyis adja magát a helyzet, lesz énnekem még jobb agyféltekés könyvem:) És újra lőn... :)
Nemsokára ugyanis a sorozatnak újabb része jelenik meg, amelynek a sors ajándékaként én lehetek a szerkesztője. Ez a könyv pedig azért csodálatos, mert ugyanúgy ad alapokat és gyakorlatokat - nagyon is! -, mint az általam ismert korábbi könyvek is, de azon jócskán túl is mutat, hiszen a kreativitást célozta meg és vizsgálja, az ott leírt megtapasztalások és a szerző folyamatos kutatásainak fényében.
Ez a könyv nem arról szól, hogyan lehet valaki művész, hanem egy hétköznapi, átlagos ember számára világítja meg a "másfajta", gondolkodást és kreativitást fejlesztő látásmódot (J-mód), természetesen a rajzolás mint eszköz praktikus alkalmazásával, aminek használata aztán arra szolgál, hogy a két agyfélteke a maga sajátos munkájával és mégis együtt, közösen szolgálja a fenti két dolgot, ám mindeközben, aki szorgalmasan gyakorol, az előtt művészi értelemben is új világ tárul fel.
Úgyhogy munka közben újra örömmel és új látószögből ismerhettem magamra a jobb agyfélteke működésének leírásában, ráadásul az egész vicces is. Bár ez "gondolkodásmód" vagy nem is tudom, minek lehetne nevezni, nem mindig a legpraktikusabb a mindennapi életben (tekintem például a számokhoz való viszonyomat, és egyáltalán nem csodálkozom ezzel kapcsolatban azon az érzésemen, hogy "boáhh"), valamelyes magyarázatok fényében ez most már egészen természetes a számomra, s a végső gondolat mindig az, hogy tökjóóó! Igazából imádok JAD lenni - amíg nem megyek ezzel másoknak az idegeire:)
És most jöjjön a vicces rész:
"Jó példa a mindennapokból: igazi B-módnak való feladat a csekkfüzet kiegyenlítése. Szavak és számok alkalmazásával, meghatározott lépéseket követve történik, azaz nyelv-alapú, sorrendiségre épülő, lineáris folyamat.
Abból indulunk ki, hogy ha minden szám és adat helyes, akkor a végén 0 Ft egyenlegnek kell lennie. Ha az egyenleg mégis valami más, mondjuk 243 Ft, a J-mód (amely ebben a folyamatban nem vesz részt) esetleg ezzel a (szavakkal ki nem mondott) ötlettel áll elő: „radírozzuk ki a 243-at, és írjuk be, hogy nulla! Nem olyan fontos ez.” A B-mód azonban érzi, hogy ez igenis fontos, felháborodottan tiltakozik: „Nem, nem, nem! Vissza kell mennem az elejére, és lépésről lépésre átnézni mindent, amíg a hiba elő nem kerül.” A csekkfüzet esetében természetesen a B-módnak van igaza, erre a feladatra az ő észlelésmódja alkalmas, a J-mód egész egyszerűen nem erre való. Isten őrizzen a csekkfüzet vagy más könyvelési vagy pénzügyi művelet kreatív megoldásaitól!"
Hát igen...:) Ez a kiradírozós dolog abszolút illik rám:) (És az is, hogy a nagyon "vissza kell mennem az elejére" típusú személyek, annak ellenére, hogy tudom, hogy jogos, és ezt így kell, kicsit idegborzolóak a számomra, de hát ez már az egyéni szoc. probl. körébe tartozik:)
Na de, visszatérve a lélekrajzokra, ennek is van persze, sztorija. Eme csodálatos munka "hátránya" ugyanis számomra az, hogy bármilyen témájú könyvvel dolgozom, ha a dolog megragad és inspirál, egyszerűen nem bírom visszafogni magam a kipróbálástól... már amennyire ez hátrány egy ilyen formátumú ember számára, mint jómagam. Szóval, ha írásról szól, akkor írok, ha meditációról, meditálok, ha pedig rajzolásról, akkor rajzolok. És természetesen ezeket a dolgokat nem lehet tervezni, ha jön az inspiráció rögvest csinálni kell:) Hát hogy számoljon az ember így az idővel? Ugyebár... (Amiről amúgy is tudjuk, hogy csak a dualitás világában idegesít minket:)
A rajz elkészítésének csupán annyi a "szabálya", hogy miután kijelöltünk egy formátumot a rajz számára, csak vonalakkal szabad dolgozni. Tehát nem használhatunk semmiféle jelképet vagy annak látszó ábrát... S ha elképzeltük a kiszemelt személyt, ráhangolódunk, magunk elé képzeljük stb... Én úgy fogalmaznék, hogy kicsit beleéljük magunkat a lelkébe, és mindez azért érdekes, mert az egész rajtunk is átszűrődik, úgyhogy ez valamiféle egészen közös dolog...
Első Lélek-rajzom ilyenre sikeredett. Vajon mások milyennek képzelik el azt a személyt, akit én így látok "belülről"?
Hogy hol is kezdődött az egész, azt nem tudnám pontosan megmondani, de tény, hogy jobb agyféltekésségem felismerése szoros kapcsolatban áll a dolgokkal és a következményekkel:)
Miután ez a dominancia-dolog már biztos, hogy tény, a továbbiakban valami frappáns kis rövidítés gyanánt a JAD szót találtam fel a magam számára a jelölésére.
Tehát... és lőn: A Jobb agyféltekés rajzolás c. könyv birtokomba kerülése, aztán kedveskedésképpen következő évben megkaptam a könyvhöz készült munkafüzetet is. Természetesen tiszta erőből vetettem bele magam a J-módú rajzolás - és általában is a rajzolás - gyönyöreibe... egy ideig.
Ugyanis aztán úgy alakult, hogy terveimmel ellentétben, rendszeresen nem tudtam időt szakítani az elmélyedésre. Ráadásul, a következő években megjelenő következő részeket sem olvashattam, anyagi fedezetek hiányában, de hát, gondoltam, majd ha lesz rá alkalmas körülmény, akkor úgyis adja magát a helyzet, lesz énnekem még jobb agyféltekés könyvem:) És újra lőn... :)
Nemsokára ugyanis a sorozatnak újabb része jelenik meg, amelynek a sors ajándékaként én lehetek a szerkesztője. Ez a könyv pedig azért csodálatos, mert ugyanúgy ad alapokat és gyakorlatokat - nagyon is! -, mint az általam ismert korábbi könyv
Ez a könyv nem arról szól, hogyan lehet valaki művész, hanem egy hétköznapi, átlagos ember számára világítja meg a "másfajta", gondolkodást és kreativitást fejlesztő látásmódot (J-mód), természetesen a rajzolás mint eszköz praktikus alkalmazásával, aminek használata aztán arra szolgál, hogy a két agyfélteke a maga sajátos munkájával és mégis együtt, közösen szolgálja a fenti két dolgot, ám mindeközben, aki szorgalmasan gyakorol, az előtt művészi értelemben is új világ tárul fel.
Úgyhogy munka közben újra örömmel és új látószögből ismerhettem magamra a jobb agyfélteke működésének leírásában, ráadásul az egész vicces is. Bár ez "gondolkodásmód" vagy nem is tudom, minek lehetne nevezni, nem mindig a legpraktikusabb a mindennapi életben (tekintem például a számokhoz való viszonyomat, és egyáltalán nem csodálkozom ezzel kapcsolatban azon az érzésemen, hogy "boáhh"), valamelyes magyarázatok fényében ez most már egészen természetes a számomra, s a végső gondolat mindig az, hogy tökjóóó! Igazából imádok JAD lenni - amíg nem megyek ezzel másoknak az idegeire:)
És most jöjjön a vicces rész:
"Jó példa a mindennapokból: igazi B-módnak való feladat a csekkfüzet kiegyenlítése. Szavak és számok alkalmazásával, meghatározott lépéseket követve történik, azaz nyelv-alapú, sorrendiségre épülő, lineáris folyamat.
Abból indulunk ki, hogy ha minden szám és adat helyes, akkor a végén 0 Ft egyenlegnek kell lennie. Ha az egyenleg mégis valami más, mondjuk 243 Ft, a J-mód (amely ebben a folyamatban nem vesz részt) esetleg ezzel a (szavakkal ki nem mondott) ötlettel áll elő: „radírozzuk ki a 243-at, és írjuk be, hogy nulla! Nem olyan fontos ez.” A B-mód azonban érzi, hogy ez igenis fontos, felháborodottan tiltakozik: „Nem, nem, nem! Vissza kell mennem az elejére, és lépésről lépésre átnézni mindent, amíg a hiba elő nem kerül.” A csekkfüzet esetében természetesen a B-módnak van igaza, erre a feladatra az ő észlelésmódja alkalmas, a J-mód egész egyszerűen nem erre való. Isten őrizzen a csekkfüzet vagy más könyvelési vagy pénzügyi művelet kreatív megoldásaitól!"
Hát igen...:) Ez a kiradírozós dolog abszolút illik rám:) (És az is, hogy a nagyon "vissza kell mennem az elejére" típusú személyek, annak ellenére, hogy tudom, hogy jogos, és ezt így kell, kicsit idegborzolóak a számomra, de hát ez már az egyéni szoc. probl. körébe tartozik:)
Na de, visszatérve a lélekrajzokra, ennek is van persze, sztorija. Eme csodálatos munka "hátránya" ugyanis számomra az, hogy bármilyen témájú könyvvel dolgozom, ha a dolog megragad és inspirál, egyszerűen nem bírom visszafogni magam a kipróbálástól... már amennyire ez hátrány egy ilyen formátumú ember számára, mint jómagam. Szóval, ha írásról szól, akkor írok, ha meditációról, meditálok, ha pedig rajzolásról, akkor rajzolok. És természetesen ezeket a dolgokat nem lehet tervezni, ha jön az inspiráció rögvest csinálni kell:) Hát hogy számoljon az ember így az idővel? Ugyebár... (Amiről amúgy is tudjuk, hogy csak a dualitás világában idegesít minket:)
A rajz elkészítésének csupán annyi a "szabálya", hogy miután kijelöltünk egy formátumot a rajz számára, csak vonalakkal szabad dolgozni. Tehát nem használhatunk semmiféle jelképet vagy annak látszó ábrát... S ha elképzeltük a kiszemelt személyt, ráhangolódunk, magunk elé képzeljük stb... Én úgy fogalmaznék, hogy kicsit beleéljük magunkat a lelkébe, és mindez azért érdekes, mert az egész rajtunk is átszűrődik, úgyhogy ez valamiféle egészen közös dolog...
Első Lélek-rajzom ilyenre sikeredett. Vajon mások milyennek képzelik el azt a személyt, akit én így látok "belülről"?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése