2011. augusztus 27., szombat

Valamit valamiért?

BlueBunny, FaveCrafts.com
Talán ott kellene kezdenem, hogy Ádi nem túlságosan rajongott a plüssök és hasonló lények iránt, mint ahogy arról már a Mimiről szóló bejegyzésben egyszer meg is emlékeztem. Egy ideje azonban kezd kicsit megszelídülni e tekintetben,  mostanában Kittivel azt játsszák, hogy az összes itthon fellelhető lényt az ágyra pakolják, könyvek és más játékok társaságában, és a "gyerekeikkel" utaznak mindenféle járművön, mindenféle kalandok közepette.



Na, vajon ki a fő kedvenc?


Így lett a szörnypárnának is becsületes neve: RDA (Ronda De Aranyos:) Szóval, Ádi az egerekkel már eddig is jó barátságban volt, ám most megszerette a különböző méretű macikat plusz, de annyira, hogy rátette a kezét az én masnis állatomra is.

Sok-sok évvel ezelőtt nem tudtam egyszer otthagyni a ládában, ahol megleltem őt, így hát hazavittem, gondolván egy majdan érkező kisbabára, akinek jól oda lehet ajándékozni. Ő lett a Masnis Állat. Aztán a sok-sok éven át a ruhásszekrényben aludt, mígnem egy ideje gondjaimba vettem, és a dolgozós fotelom karfáján osztotta meg velem mindennapjait.  Nem tudom, talán ezt nem kellett volna. Mert a srácok elkezdtek vele játszani.

Csakhogy időközben eljött az ő ideje is, amidőn megtudtam, hogy bizony, nagy az öröm, érkezni fog a baba, akinek hajdanán szántam. És most gondban vagyok, mert miután a kis pocaklakóval közöltem a jó hírt, itthon nagy lett a szomorúság, hogy a Masnis Állattól bizony, egy idő múlva meg kell válni.
Szóval, most kicsit gondban vagyok, hogyan is oldjam meg a helyzetet. Mert ha nem tettem volna ide, szabad prédának... Vagy ha nem szóltam volna a kis pocaklakónak... Ha az a volna ott nem volna, bizony, minden másképp volna - ez a kedvenc mondásom most jól ideillik:) 
De mivel ott van, minden másképp van, vagyis nem úgy, hanem így - ezért örültem meg ma ennek a szép kis kék nyuszinak.

Amigurumihorgolásra már tettem halvány kísérleteket, de e képet látva, azok komolytalannak tűnnek, tekintve, hogy nem túl sokra jutottam. Most viszont, bár ez nem egy egyszerű darab, van miért nekiállni. Talán Masnis Állat helyett a Kis Pocaklakó ennek is örülne.

Homályba vesző kép a gyerekekkorból
És még az is inspirál, hogy magam előtt látom, ahogy később a Kis Tipegő, a mancsánál fogva maga után vonszolja a földön húzva, nagyjából úgy, ahogy Róbert Gida annak idején Micimackót, a klasszikus képen:) 
Ezért már igazán megéri majd belekezdeni!
 

4 megjegyzés:

Unknown írta...

én is készítettem egy horgolt állatkát, ami oly rondára sikerült, meg sem mertem mutatni senkinek, úgy találta meg egyszer a kicsi fima a szekrény alján, azóta ő a Gnómika, és imádja!! én hiszem, hogy a kézzel készült dolgoknak van valami ragyogásuk, árad belőlük a szeretet, melyet a gyerekek érzékelnek, és emiatt imádják őket, még ha csúnyácskák is :) bátran bele kell vágni (legfeljebb a blogra nem kell feltenni :D)

yoen írta...

Zsutta, köszi a biztatás, mindenképpen nekiveselkedem, tegnap már készítettem is gyakorlásképpen valami labdaféleséget, amiből csörgő lesz, ha csak meg nem gondolom magam. Egy kindertojásos dobozba zárt 8-10 rizsszemet rejtettem bele, doába csomagolva, és már ki is mostam, de valahogy nem tökéletes, mert a fogyasztott részen túl laza az egész. Talán kisebb tűvel kellett volna, hogy szorosabb legyen. Bár ezek a gondok csak a végén jöttek elő, az eleje szerintem egész jó.
Szóval, még gondolkodom, mi legyen a sorsa, de gyúrni mindenképpen fogok még a technikára, mert ez a kék nyuszi nagyon tetszik:) Igazad van, jobb is lesz, mint a maci!

MrsYarnart írta...

igaza van zsuttának, a legértékesebb, legszerethetőbb a kézzel, szívvel-lélekkel készített egyedi ajándék.hát akkor hajrá!

yoen írta...

Igen, már el is kezdtem gyakorlatozni, és jó dolgomban felvetőszállal próbálkozom, mert annak a fogása és a színe is természetes. Hát, majd meglátom, mire megyek vele. Készülök a fázisfotókra:)