Különös, vontatott zene. Illik a mai estéhez. Bár nekem furcsa, nem így szoktam meg.
De csak azért, mert én nem így játszottam, amikor még tudtam. Hogy hogyan "kell", azt éppenséggel nem tudtam, ezért adtam neki "ff", meg pedál, padlógáz, ahol gondoltam:) Hú, ha egy zongoratanár hallotta volna, biztos falnak megy. És nem csak a "ff" miatt, mert hát őszintén és finoman szólva, az egész dolog nem volt túl gördülékeny. Viszont nekem jó volt, és szép, a magam zaklatott előadásmódjában, és igazából, úgy tetszik. Szerintem azokon a helyeken kellett bele az a "ff", anélkül számomra nem is az, ami...
Most viszont megelégszem az alábbi hangzással is, saját interpretációs lehetőség hiányában, főleg, hogy még kottát is láthatunk hozzá.
(A képet egy másik videóból kölcsönöztem, de sajnos, linket nem tudtam hozzá szerezni.)
2 megjegyzés:
de régen hallgattam! örülök, hogy megemlítetted. nekem mindig is a csendes, elégikus ábrándozást jelentette ez a zene. vicces, hogy te padlógázzal játszottad :D a videó is jópofa. csak egy kérdés: ha egy-egy irodalmi alkotást mindenki másképp értelmezhet, akkor miért nem tehetjük ezt a zenével, ahogy te is tetted, játszottad a magad módján... nem értek a zenéhez, úgyhogy vedd ezt költői kérdésnek :)
Hát igen, rátapintottál a lényegre:) Bár tanultam, hogyan kell bizonyos műalkotásokat értelmezni hivatalosan, talán éppen ellenkezésképpen alakult ki bennem ez a sajátos látásmód. Kívülállóként szerintem csak halvány képet kaphatunk arról, hogy egy-egy művel mit akart az alkotója kifejezni, a belemagyarázó elméletieskedő okoskodásokat meg utálom, főleg, ha azokat a diákoknak teljesen fölöslegesen be is kell/ett magolni. És ha éppenséggel nem azt hozta ki az ember egy-egy műből, hanem a saját érzéseit és véleményét, akkor már csak hármast kaphatott a dolgozatára, a legjobb esetben is. Ezért számomra a műelemzés nem létezik, vagy inkább azt jelenti, hogy ha egy mű megérint valamiért, és bennem érzelmeket kelt az, ahogy másvalaki a világot látta, abban én a saját lelkületem visszatükröződését vélem felfedezni, tehát magamat. És innentől kezdve szabad az út...
Ezt persze, inkább az irodalmi alkotásokra értem, mert néha viccesen hat, mint például a fenti esetben. Én úgy vagyok vele, hogy a művészetben nincsenek szabályok, csak eszközök és fantázia. Aztán ha a kettő profi módon találkozik, az a szerencsés eset, és ez vonatkozik az alkotásra, a befogadásra és az előadásra is.
Megjegyzés küldése