Egy jeles vad-kert

Egy nagyon kedves ismerősömmel való levelezés során került szóba ez a könyv, s én már első ránézésre tudtam, hogy mi ketten egymásnak lettünk teremtve.
A szöveg magáért beszél, de hogy mindenki számára beszéljen, ne csak nekem, álljon itt az alábbiakban egy rövid, szinte találomra kiragadott részlet a műből.

Ám lássuk előbb a sokatmondó fülszöveget...

EGY JELES VAD-KERT

Avagy az oktalan állatoknak historiája Miskolczi Gáspár által

Miskolczi Gáspár (1628-1696) székelyudvarhelyi lelkész dédelgetett nagy művét, állattermészetrajzát 1691-ben fejezte be, de megjelenését (Lőcse, 1702) már nem érhette meg. Ez a jószerint első magyar nyelvű állattani munka páratlanul érdekes több szempontból is. Mindenekelőtt talán azért, mert kora ismereteit tükrözve írja le az állatok viselkedését, szokásait, a helytálló megfigyelésekbe beleszőve a Biblia, az ókori hiedelmek, anekdoták képzelgéseit is. De tegyük hozzá rögtön, hogy kétségeinek is hangot ad több helyen. Érdekes ez az olvasmány mint moralizáló, társadalomkritikai mű is, hiszen Miskolczi nem mulasztja el, hogy az állatok rút viselkedését vagy értékes cselekedeteit összehasonlítsa kora társadalmának, alakjainak a szokásaival. Az állatok magatartásformáit összeveti az udvaronc talpnyalók és hízelgők, tirannusok, kóbor katonák, harácsoló és fösvény polgárok, részegesek, paráznák tevékenységével, így mintegy ráadásként kibontakozik a természettudományos műből a század társadalmának moralizáló kritikája is. S harmadjára elbűvölően kedves lektűr is, hiszen történetei, anekdotái mellett nyelvi szépségeivel és olykor megfogalmazásának naiv komikumával is gyönyörködtet [...]

Ötödik könyv, második rész

A méhekről

IV. Álmélkodásra méltó dolog pedig a Méheknek munkálódása. Együvé is, másuvá is széllyel repdesnek és minden rétekről, kertekről minennémű jót béhordanak, mind a harmatról, mind a virágokról legjobb zsírját bészedik. A virágokban is pedig bizonyos rendet tartanak, és nem mindenféle virágokról megkülönböztetés nélkül szedegetnek, hanem egy úttal csak violáról violára száll, más pedig azon úttal csak rózsákon keresgél, már virágot abban az utában igyen nem is illet. Okosabbak lévén ez aránt is sok embereknél, akik az ő cselekedetekben semmi rendet nem tartanak, hanem mindenfelé kapnak és minden öszvezűrnek-zavarnak, mindenből valami kicsinyt, egészen pedig tudni semmit nem akarnak.

[...]

A Méhek estvére kelve, főképen midőn immár az álomnak ideje elközelít, mindnyájan zengeni kezdenek, míglen egy közzülök az egész rajt megkerülvén szavával kétszer vagy háromszor csendít, azzal adván jelt az elnyugovásra, mellyet meghallván, azonnal mindnyájan elnyugosznak és azután köztük semmi zengés nem hallatik.

Reggel viszont azt cselekszik, minekelőtte a mezőre, rétre, kertekre kitakarodnának, mert egy közzülök az ő megzendülésével mind a többit felkelti s úgy indulnak osztán élődni. Innét azért kitetszik, hogy még ők is alusznak, mert egész éjjel nagy csendességben vannak, amit egész teletszaka is, midőn még csak meg sem mozdulnak.