Mimi, a szekrénylakó

Mimi különleges. Első és egyetlen saját készítésű babám - s mint ilyen, abszolút amatőr darab, de én azért büszke vagyok rá...
További különlegességei is vannak, többek között az, hogy ébren is lehunyja a szemét, hogy pillangó szállt a tenyerére, hogy masnis bocskora van, illetve hogy a babavárás alatt angyali segítséggel feltöltött hegyikristályt varrtam bele.
S hogy miért varrtam? Mikor Ádi még pocaklakó volt, lányt vártam. Neve is volt: Ninus, becsületesebben mondva, Aliz...

S mivel a kis pocaklakó egyszer sem mutatta meg az ismertetőjegyet, az Ádám név csak azért volt, hogy ne érjen még nagyobb meglepetés, ha a születéskor esetleg meglepetés érne. Egyedül apukám volt, aki tudta, hogy a születendő baba csakis fiú lehet, és ebben végig teljesen biztos volt.

Bizony, mégis volt meglepetés, mikor közölték, hogy kisfiú... Viszont csalódni nem csalódtam, érdekes módon már az első pillanattól átálltam teljes mértékben, bár az első napokban furcsa volt kimondani, hogy kisfiam van - ámbár a kislányom van-t ugyanilyen furcsa lett volna, úgyhogy az nem a neme miatt volt.

Ki hinné, hogy a néha nem túl kifizetődő rugalmasságnak lehetnek jó oldalai is:)

Mivel Mimi a pelenkázóasztalon és a kiságyban várta a sorát, illetve látta el aktuális felvigyázói szerepét, végül is nem maradt feladat nélkül. Még a neve is ehhez igazodott, ugyanis olyan nevet szerettem volna találni a babának, amit majd a babám könnyen kimond. De nem mondta, sőt!

Olyan kétéves kor körül Ádi nagyon kezdte szegényt nem szeretni. Aztán persze, fiú lévén, nem lehet csodálkozni, hogy nem babázik, bár azért kivételek vannak. De ő nem az, legalábbis e tekintetben. Így történt, hogy a sokadik földhözvagdosás után megsajnáltam szegény Mimit, és a biztonságos szekrénymélyre költöztettem, ahol azért néha meg-megnézem. Jó érzés visszaemlékezni azokra a boldog-szomorú napokra.

A szívem minden szeretetét belevarrtam, talán majd ha felnő, Ádi is megtudja...

Mimi, a szekrénylakó