Éjszaka

"Istennek tégedet felellek..."

Nem tudok írni. Régen történt már velem ilyen. Nem találom a szavakat. Vagy amiket találok, nem az, amire szükségem lenne. Talán azok nincsenek is. Nem léteznek. Ez túl van a szavakon. Pedig annyi minden gomolyog itt belül.

Mikor volt velem ilyen utoljára? Sok-sok évvel ezelőtt. De az más volt. Nem ilyen különleges, nem ilyen sejtelmes és nem ilyen megmagyarázhatatlan.
Nem vártam rá, nem kerestem, mégis megtalált... Ragacsos könnyek gördültek le az arcomon, miközben a nevét ismételgettem. A vállára hajtottam a fejem, haja selyme az arcomba hullt. Így öleltem, így szerettem, mozdulatlanul.
Zsibbasztó a csönd, és minden olyan távolinak tűnik. A percek, a tárgyak, a pillanatok: mintha egy másik dimenzióba kerültem volna át... Szorongat a sírás, de a könnyeim már elfogytak. És az éjszaka lassan hömpölyög a holnap felé.