2011. január 24., hétfő

Angyali útmutatás

Előfordulhat, hogy az imáidra kapott válasz nem olyan formában nyilvánul meg ahogy azt elvártad. Bízz meg Isten és az Univerzum kreativitásában és probléma megoldó képességében, valamint légy nyitott ennek különböző formáira.
Ha gyorsabban szeretnél eredményt látni, az Angyalok a következőket tanácsolják...


Amikor imádkozol vagy kéréssel fordulsz Istenhez és az Univerzumhoz, fogalmazz mindig pozitív hangnemben és a szeretet fényében. Ne arra koncentrálj, amit nem szeretnél! Ne kérd bosszúval, megtorlással kapcsolatos célok megvalósulását, vagy bármi olyat, ami mások előnytelen helyzetbe sodrását jelentené - még akkor sem, ha szerinted ez így lenne igazságos!

Tartsd észben azt, hogy gondolataid, kimondott vagy írott szavaid hatalmas teremtőerővel bírnak, és emiatt úgy működnek mint az imák. Tehát ne szennyezd be energiáid azáltal, hogy egyik percben a pozitív gondolkodás jelképe vagy, a következőben pedig félelmet és haragot szítasz magadban és másokban (pl. viták kezdeményezése, kéretlen vagy rosszindulatú kritika, pletyka stb.), amely energiaszinten összezavart képet alkot rólad, és megélt élményeid (a manifesztációid!) is ezt fogják tükrözni.

Igyekezz úgy megfogalmazni imáid és kéréseid, hogy amikor azok megnyilvánulnak, ne csak a saját érdekeid szolgálják, hanem a körülötted élőkét, a tágabb környezetedét, a Földét vagy a Kollektív Tudatét. Az hogy őszintén, szívből imádkozol mások javáért félelem és önző szándékok nélkül olyan pozitív hullámokat indít el, amelyek mindig megsokszorozódva térnek vissza hozzád.

Végül higgy Isten és az Univerzum szeretetében és teremtő erejében, sugározz szeretetet, adjál és tegyél jót másokkal, és vedd észre magad körül a csodákat.


facebook.Angyali Üzenet, 

a kép forrása

Nincsenek megjegyzések: