Szétesve?

Mások máshogy - ugyanezt...

Ülök, és bámulom a monitort, miközben igazából semmit nem látok. Csak valami homályt. Nézhetném persze a szikrázóan kék eget is, ahogy a falombok között átszűrődik a fény meg a sugár, és felhők meg minden, mint itt a képen... ha nem éppen éjfél felé közelítene az idő, és nem a négy panelfal között ülnék, éppen munka közben (ráadásul a monitor előtt, mint tudjuk:).

Kedves Naplóm... Így is kezdhettem volna. Vajon miért van az, ha az ember felett tornyosulni kezdenek a dolgok, akkor esik szét a legjobban? Elvileg az adrenalin növekedése (amit mellesleg és személy szerint utálok), ösztönző hatású. Hát nem éppen tapasztalom, vagy talán én máshogy vagyok összeszerelve. Vagy az is lehet, hogy érzi személyes unszimpátiámat, és betesz nekem, ahol tud. Esetleg meg kellene békülnöm vele? De most nem érek rá. Dolgozom, ugyanis. Nék. Mert annyi minden van helyette. Például, amikor azt sem tudom, mihez fogjak, nekiállhatok filmet nézni. És nem ám rövidet. Hanem olyan igazit. Hiszen péntek van, vagy mifene, ráadásul személyes kimenőnapom:) Hát éppen most ne örüljek kicsit?
Vagy például magamhoz ragadhatom az aktuális munkadarabomat is, és miközben az ujjaim fürgén járnak, jól elgondolkodhatom rajta, hogy basszus, mennyi dolgom van!!! Közben visszabontok néhány sort, mert anélkül nem az igazi, mint tudjuk, és elölről kezdem a felétől, miközben megállapítom, hogy igazság szerint lopva lopott perceim is csak a kézügyesség maximalizálására voltak ma alkalmasak, mert egy sort sem haladtam... Pedig mennyi más dolgom van... És basszus, én meg csak kézimunkázgatok itt tök nyugiban, ráadásul már mindjárt holnap, és ezt meg azt és amazt nem csináltam meg. Végül pedig, amikor mindeközben egy éjjeli levélből kiderül, hogy valamivel még jobban kellene sietni, mert lényeges dolgok múlnak rajta (életvitel szempontjából, például), elkezdem ezt a bejegyzést írni:) Komolyan, nem is tudom, mit mondjak. Azt hiszem, a legjobb szó erre tényleg az, hogy basszus...
Ez valóban én vagyok?