2011. március 20., vasárnap

Ez van most

Cecusok, lájk!
Mire jó a Facebook (például nekem), avagy, hogyan is kezdtem blogot írni...
Mivel soha nem voltam egy olyan szoros értelemben vett közösségi ember, inkább a magam útját jártam, nekem is kicsit furcsa volt az elején, amikor a helyzet úgy hozta, hogy szükségessé vált megmutatni magam bizonyos értelemben a fent említett oldalon.


Aztán egész jól belejöttem, mert furcsa módon és szerencsére csak pozitív élmények értek, és elkezdtem gyűjtögetni ott azokat a dolgokat, amik érdekeltek/-nek, így jó sok kincsem gyűlt, viszonylag rövid idő alatt. Visszakeresni viszont nehéz volt, vagyis rájöttem, hogy nem a legjobb tárhelyet választottam a dolgaimnak. Ekkor jött a blog ötlete. Régebben nem vitt volna rá ilyesmire a lélek, de hát változnak az idők. Így többek között az ilyen képeknek köszönhetem eme blog létrejöttét, amire a képet tartalmazó bejegyzés címe szép emléket szolgáltat.
Igazság szerint olyan címkékkel kezdtem, hogy "lájkjaim", ami már csak azért is kedves szó a számomra, mert annyira "magyartalan", hogy az már szép:) De azért nem sokáig szerepelt a címkék között...
Aztán ahogy alakult a profil, elég hamar rájöttem, hogy ennek az egésznek itten mostan nem igazából ez a lényege, hanem egészen más... hát, ez van most, és örülök annak, hogy ez van most.


Nincsenek megjegyzések: