2010. november 7., vasárnap

Lúdtalp a gyermekkorban

Az egészséges láb szerkezetéről tudni kell hogy, három ponton támaszkodik a talajon: a sarokcsonton, valamint a nagy- és kislábujj tövénél lévő lábközépcsontok fején. 
Ezeket a csontokat köti össze a boltozatos szerkezet, ami a hosszanti (külső és belső talpszél íve) és a keresztboltozatból (öt lábközépcsont fején átmenő harántív) áll.

Ez a szerkezet csak 1-2 éves korban kezd kialakulni állás, illetve járás hatására, és normális esetben 4-5 éves korra fejlődik ki. A boltozatos szerkezetet a láb talpi részén elhelyezkedő, illetve oda futó szalagok és izmok tarják meg.
Nem megfelelő cipő rendszeres viselése, túlsúly, szülőktől örökölt hajlam, mozgásszegény életmód esetén a boltozatok fokozatosan elveszíthetik íves szerkezetüket és lelapulnak, a boka lesüllyed és a sarokcsont álló helyzetben bedől.

Hogyan előzhetjük meg a lúdtalpat?

Válasszunk megfelelő cipőt gyermekünk számára! Hasznos a rendszeres játékos lábtorna, ami a boltozatos szerkezetet kialakító izmok erősítését szolgálja és az egyenetlen, rugalmas talajon való mezítláb járás.
Lúdtalpbetét gyermekkorban nem ajánlott, hiszen passzívan alátámasztja a talpat, ezáltal pont azokat az izmokat gyengíti, amelyek a boltozatos szerkezet kialakításáért felelősek.


Milyen a megfelelő cipő?

Erős kérge legyen, ami függőleges helyzetben tartja a sarkat, és nem engedi bedőlni azt. Helytelen a kéreg nélküli szandál hordása kisgyermekkorban!
A cipő pár mm-rel legyen hosszabb, mint a gyermek lába, elülső része, pedig legyen elég magas és széles. Így lehetősége van ujjait terpeszteni, illetve hajlítani - szabadon mozgatni őket a cipőben.
Talpa ne legyen túl puha, de túl kemény se, hogy tudja követni járáskor a láb gördítését. Belül legyen lapos, ne legyen benne harántemelő.

Lúdtalpgyakorlatok

A gyakorlatokat először ülve, majd állva végezzük. 

1. Lábakat párhuzamosan tegyük egymás mellé, majd mindkét sarkot egyszerre emeljük fel és tegyük le.
2. Talpunkat egyszerre emeljük fel és engedjük vissza.
3.Egyszerre mindkét lábunkat: sarokról lábujjhegyre, lábujjhegyről sarokra gördítsük.
4. Lábujjainkat hajlítsuk be talpunk alá, majd engedjük ki. Folyamatosan csináljuk a gyakorlatot.
5. Lábujjainkat hajlítsuk be a talp alá, majd a lábfejet emeljük meg és engedjük vissza.
6. Talpak a földön vannak, sarkak széthúzva lábujjhegyre emelkedve, összezárva letenni a talpakat.
7. Sarkon támaszkodva lábainkat terpeszteni, majd zárni.

Járógyakorlatok

8. Lábujjhegyen járjunk apró lépésekben, magasra húzott sarokkal.
9. A talp külső szélére nehézkedjünk, majd húzzuk be a lábujjainkat és így lépkedjünk.

Játékok

10. Földön ülve a labdát a két talp közé fogjuk, majd lábbal dobjuk és kapjuk el.
11. Ceruzát vagy pálcikát az egyik láb ujjaival megfogjuk, majd a másikba áttesszük.
12. Lábujjainkkal kis golyót markolva sétálunk. Fontos, hogy ne az ujjak között legyen a golyó!
13. Apróra tépett papírdarabkákat megmarkolva egyenként felszedegetjük a földről.


A bejegyzés forrása

Nincsenek megjegyzések: